2009. április 28., kedd

Édesanyám hagyatéka

Édesanya halála után (lásd: http://latogato.blogspot.com/2009_03_01_archive.html ) rám maradt néhány fényképalbum, és dosszié iratokkal. Amikor rám bízta, elsüllyesztettem egy fiók aljába, most elővettem. Az egyik dossziéban nagy halom keresztlevél. Mellbevágva csapott meg a történelem bűzös szele.
Teleki Pál miniszterelnöksége alatt fogadták el az un. II. zsidótörvényt. (1939. évi IV. tc.)
A rendelkezés a szabadfoglalkozásúak, az állami- és köztisztviselők számára kötelezővé tette dédszülőkig bezárólag a nem-zsidó származás igazolását.
Édesanya apai ágon felvidéki, anyai ágon Kecskemét környéki felmenői összes keresztlevelét be kellett szerezze. Elképzelem, mennyi utánjárással sikerülhetett.

(Érdemes a képekre rákattintani a nagyításért. A pecsétek felirata, pl. a második kép közepén így jobban olvasható.)






És akik nem tudták ezt produkálni? Ma már tudjuk, mi jött a II. és a III. zsidótörvény után.

Mindannyiunk szégyene, hogy megint loboghatnak az árpádsávos zászlók! Akik lobogtatják, tudják, mit tesznek?!

Érdekes, apám után nem maradtak meg ilyen iratok…

2009. április 17., péntek

Lánclevél

Ma kaptam egy lánclevelet. Ezeket általában olvasatlanul törlöm, ezt viszont egy kedves ismerősöm küldte, és elolvastam.
Örülök, hogy elolvastam.

Bekopizom, ahogy kaptam:


A hajlott hátú néni

Egy motoros küldte ezt a levelet. Azt hiszem, nem kell
hozzá kommentár.

"Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál
induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy
fekete ruhás,
fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd
megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt
kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek
mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

"Járjatok be minden földet,
Melyet Isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradna k ott lenn.
Vagy ha éppen a véletlen
Föltalálja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S áldicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Óh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)


Majd folytatta:
- "Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?"
Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy
fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás
és négy, azaz négy szelet kalács.
Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget
kívánt, és elcsoszogott.
Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!
Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához,
és olyat tettem, ami rohadtul nem illik bele egy 40
körüli, erősen borostás
túramotoros imidzsébe. Kijött a könny a szememből.
És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és
jobboldali politikusnak nevező, gátlástalan gazemberek,
akik fröcsögő nyállal próbálják
fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak,
nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt
okoznak ennek az
országnak, mint eddig bárki. Csak egyetlen egyszer
jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves,
görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból
hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad
vadidegen embereknek.
talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor,
ott, én.
Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért
tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban."

2009. április 5., vasárnap

Kitavaszodott!

Végre egy napsütötte, szép meleg hétvége!
Szombaton a Naplás tóhoz mentem. Az erdős, ligetes részen nagy foltokban ibolya, néhol fehér ibolyát is látni. A salátaboglárka sárgán kínálja magát a méheknek. A kecskefűz barkái kipattantak, már majdnem elvirágoztak.
Már elindultam haza, éppen elhagytam a tavat, amikor a szemem sarkából valami élénk sárgát vettem észre egy jó vizenyős, zsombékos részen. Ott virított a mocsári gólyahír.



Erdei ibolya





Fehér ibolya




Salátaboglárka





A kecskefűz virága




Bimbózó mocsári gólyahír




Mocsári gólyahír



Vasárnap Fóton voltam.
Az erős napsütésben fénylőn sárgállottak a tavaszi héricsek. Sötétlilán bimbózik az apró nőszirom és nyújtogatja sokszínű virágait a bársonyos tüdőfű.




Tavasz hérics




Az apró nőszirom bimbója




Bársonyos tüdőfű

2009. április 2., csütörtök

Mégis lesz tavasz!

Már alig vártam, hogy egy kicsit jobb idő legyen. Jól esett végre egy kis egészséges, tiszta levegőt szívni, kimenekülni ebből a kicsinyes, tragikomikus dagonyázásból, ami éppen zajlik körülöttünk.
Jó pár hét késésben van a természet, de már ébredezik. Ezek a képek március 28-án készültek a Szentendrei szigeten.
A részletekért érdemes rájuk kattintani.


A pásztortáska még éppen csak előbújt




Ligeti csillagvirág




Salátaboglárka




Ébredező piros árvacsalán