Néhány nap Erdélyben II.

Másnap indultunk tovább Székelyföldre, Székelyudvarhely mellé, Máréfalvára a barátainkhoz. Útközben rövid időre megálltunk Segesváron.

Katt a képre + F11

Máréfalváról az első utunk Székelydályára vezetett. Az itteni református templomhoz sok szállal kötődöm, erről és a templomról részletesen itt írtam:

 http://latogato.blogspot.hu/2012/05/szekelydalya.html

 

Az ott írtakat azzal egészíteném ki, hogy Bence Ferenc tiszteletes úr, kivel annyi órát töltöttünk ott is és Budapesten is itteni potentátok segítségét keresve, azóta az égi mezőkből szemléli kedves temploma sorsát.

Gyakorlatilag befejeződött a restaurálás, csak a kazettás mennyezet néhány kazettája nem készült még el.

A szentélyboltozatról írtakat az idézett helyen érdemes elolvasni, mert egyedülálló műkincsről van szó. Itt csak néhány képet mutatok, most már a restaurálás utáni állapotban.

A szentély oldalfaláról is előkerült egy, valószínűleg az utolsó ítéletet megjelenítő falfestmény.

Erdély-szerte erősen él a Szent-László kultusz.A hajó feltárt, és szintén restaurált képei is a Szent László legendát ábrázolják. 

Közben a cinteremben szóba elegyedtem egy dályai kőművessel, aki hol Budapesten, hol Hamburgban keresi meg a megélhetésre valót. Most éppen arra vár, hogy megint hívják.

 

Korábban nem tűnt fel, vagy csak most került elő ez a valószínűleg eredetileg keresztelőmedencének készült gyönyörű darab.

 

Innen átmentünk Székelyderzsbe, ami csak pár kilométer. Méltán híres unitárius vártemplomát pár éve a világörökség részévé nyilvánították. Székelydályával ellentétben ide kiépített műút vezet, itt egymást érik a buszok a látogatókkal, akiket itt már idegenvezető vár.

A hajó északi falán itt teljes részletességében megcsodálhatjuk a Szent László legendát megjelenítő falfestményt, ami talán a legkidolgozottabb, leglátványosabb a környéken. 

 

A hajó déli falán Szent Mihály arkangyal, két püspökszent és Saul megtérése látható. Ez utóbbi érdekessége a profán befejezésű felirat, ami a zászlón olvasható: 

„Ezt a művet festette, vagyis készíttette Pál mester, Ungi István fia az Úr 1419-ik évében. Az írást megírtam, a szép leányt elmémben tartottam.” 

A Sault kísérő, a zászlót tartó lovasban egyébként van, aki szerint a festő önmagát festette meg.